A kora reggeli párában Laci és barátja, Péter, a Rába partján álltak, kezükben horgászbotokkal. A folyó csendes volt, csak a víz szelíd hullámzása és a madarak reggeli csicsergése törte meg a nyugalmat.
Laci gyermekkora óta szerette a horgászatot, különösen a csukázást. A csuka, a vizek ravasz ragadozója, mindig kihívást jelentett számára. „Ma biztosan fogunk egy nagyot” – mondta Péter, miközben egy élénk színű műcsalit rögzített a damil végére.
A nap lassan emelkedett, aranyló fénybe borítva a folyót. Laci az egyik csendesebb holtág mellé dobta be a csalit. Az évek alatt megtanulta, hogy a csukák szeretik az árnyékos, növényekkel benőtt részeket, ahol könnyen leselkedhetnek zsákmányukra.
„Megvan!” – kiáltott fel Péter izgatottan, amikor hirtelen rándulást érzett a botján. Laci odafordult, és látta, hogy barátja óvatosan fáraszt egy szép példányt.
„Ne siess, hagyd, hogy elfáradjon!” – tanácsolta Laci. A csuka erős ellenfél volt, de Péter ügyesen kezelte a helyzetet. Hamarosan a víz felszínére tört a hal, és Laci hálóval segített a partra emelni.
„Ez gyönyörű!” – mondta Péter, miközben a halat tartotta. A csuka bőre zöldes-arany színben csillogott, és hatalmas szája tele volt éles fogakkal. „Igazi trófea!”
A nap további részében még több kapásuk volt, de egyik sem volt olyan nagy, mint az első. Ahogy a nap lenyugodott, és a folyópartot ismét beborította a csend, Laci és Péter boldogan pakolták össze felszerelésüket.
„Ez egy emlékezetes nap volt” – mondta Laci. „A Rába mindig tartogat meglepetéseket.”
A barátok mosolyogva indultak haza, a természet és a horgászat élményével gazdagodva.
Bejegyzések
0 Megjegyzések