Egy forró nyári délutánon a Balaton csillogó víztükre szinte hívogatta a horgászokat. Baráti társaság gyűlt össze a parton: Gábor, az elkötelezett pecás, Laci, a viccmester, és Zsófi, aki most először fogott horgászbotot a kezébe. Céljuk egyszerű volt: keszegeket fogni, de az élmény hamar több lett egyszerű pecázásnál.
Gábor büszkén mutatta be Zsófinak a horgászat rejtelmeit. Elmagyarázta, hogyan kell csalit tűzni a horogra, és miként kell a botot tartani, hogy az első kapásnál ne riassza el a halat. Laci közben folyton viccelődött, hogy "csak nehogy tengeri szörnyet fogjatok a Balatonból!"
Az első keszeg Zsófi horogra akadt. Az apró hal küzdött, amennyire csak tudott, de Zsófi izgatottan tartotta a botot, és Gábor segítségével sikeresen kihúzta. A csillogó, ezüstös keszeg látványa óriási örömet szerzett neki. "Ez az! Megcsináltam!" kiáltotta boldogan.
Laci persze azonnal kitalált egy történetet a keszegről, miszerint az titokban a Balaton legokosabb hala, és csak azért hagyta magát kifogni, hogy elmondja a tó rejtett kincseinek helyét. A többiek nevetve bólogattak, miközben visszaengedték a halat a vízbe.
Ahogy a nap lement, és az ég színei narancstól mély liláig változtak, a társaság leült egy pokrócra a parton. A horgászás élménye mellett a balatoni naplemente is felejthetetlenné tette a napot. Gábor büszke volt arra, hogy újabb embert vezethetett be a horgászat világába, Laci pedig még este is újabb viccekkel szórakoztatta a társaságot.
A keszegezés nemcsak a halakról szólt, hanem a barátságról, a nevetésről, és arról, hogy hogyan lehet egyszerű dolgokból is felejthetetlen emlékeket teremteni.
Bejegyzések
0 Megjegyzések